Erkölcsi dilemma

Van egy blog, amit nagyon szeretek. Gyönyörű képei, és érdekfeszítői írásai miatt, nagyon szívesen olvasom. A napokban olyan tragédia történt a blog írójával, hogy ha velem történik, én kapásból becsavarodtam volna tőle.(de nagyon)
Most jön az erkölcsi dilemám.
Olvassam-e tovább a blogját?, mert úgy érzem, mintha hívatlanul belekukucskálnék az életébe,(tudom, hogy mivel a blog nyilvános, ezért ez nem így van, de akkor is úgy érzem). Akkor meg megszólal egy másik hang, hogy miért csak akkor érdekel valaki, ha minden rendben van körülötte?
Mindenesetre, így ismeretlenül is nagyon megszenvedem a Vele történteket, mert ilyenkor rendre tudatosul bennem, hogy hihetetlen vékony pengén táncolunk mindannyian. Hiszek a sorsban, de ha tragédiáról hallok, nagyon nehezen élem meg.
Ui: nagy adag empátia ingyen elvihető!

Megjegyzések

  1. Szerintem mindenki csak annyit ír a blogjába, amennyi kikívánkozik belőle. Biztosan jól esik neki még ismeretlenül is az együttérzés, a jó szó, a biztatás. Olvasd nyugodtan, és ha úgy érzed, reagálj. Talán segítesz vele.

    VálaszTörlés
  2. Ezután még inkább olvasnám, de bennem egy pszichológus veszett el, és nekem ezek a dolgok csemegék.
    Azt mindenesetre tudnod kell, hogy nem véletlenül olvastad eddig sem, így semmiképp nem fordítanám el a fejem. Az élet része a tragédia is, mint ahogy az öröm, és mindegyikből tanulunk. A bánatainkból még egy kicsit talán többet is.

    VálaszTörlés
  3. Ugyanez bennem is felvetődött. Sokszor előfordult velem, hogy valakit nem mertem "zavarni", amikor szomorúság érte - még ha esetleg nem is akkora, mint ebben az esetben. Utólag mindig kiderült, hogy nem élte volna meg zavarásnak, sőt. Itt persze más, hiszen nem ismerjük személyesen, és én szerintem így kommentelni sem fogok, de csak érezhető valami abból, hogy sokan gondolnak rájuk és tartják őket egy láthatatlan szeretethálóval. Remélem. Borzalmas, ami történt, itt bőgtem délután, amikor olvastam.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ertem, amit mondasz:-( en veletlen olvastam bele es amiert tovabb olvasom, hogy remelem lesz majd egy pont, hogy miben tudunk mi/en `ismeretlenul` segiteni.
    De ez is onzes;-( mert ez vegulis nekem lenne jo...

    Fura egyebkent hogy mennyire egyfele jar a fejunk errol a blogolosdirol....

    VálaszTörlés
  5. Szerintem egy blogra gondolunk mindannyian. Engem is zavar, úgy érzem magam, mint egy balesetnél, ahol az ember nem akar bámulni, de nehezen tudja megállni, hogy ne nézzen oda.
    Másrészt, amit írtál: hiszen ő azért írja, mert meg akarja osztani a bajait valakivel. Talán kétségbeesetten szüksége van ránk, valakire, akárkire.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Jó hírem van: mindenkinek igaza van :)
    Katbo, addig olvasd, amíg jólesik, ha úgy érzed, sok neked, vagy már nem érdekel, hagyd ott. Később talán visszanézel és megnézed hová fejlődött ez az egész.
    És még annyit: igen, biztos vagyok benne, hogy mindenki együttérzése eljut hozzánk és ennél több segítséget aligha tudok elfogadni tőletek. És nagyon hálás vagyok érte. Különös és szokatlan érezni, hogy mindenki egyfelé - felénk - mozdul. És nagyon-nagyon jó... Köszönöm

    VálaszTörlés
  7. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy Prante is olvassa a blogomat. Ha tudom, lehet, hogy nem is vetem fel ezt a kérdést, mert olyan kicsinyesnek tűnik az Ő tragédiája mellett.
    Colette,talán a "csemege" kicsit erős szó erre, olvass bele a blogjába. 18-i bejegyzéstől kezdődően jön a "rémálom".

    VálaszTörlés
  8. Még soha nem sírtam blogolvasás,közben, ez iszonyú, de ha ő egy picit is megkönnyebbül, akkor jó, ha ír... Istenem, teljes szivemből hiszek a feltámadásban, de Jézus is megsiratta Lázárt...Katbo! Te egy drága ember vagy... A felkínált empátiából én biztosan nem kérek...

    VálaszTörlés
  9. Elnézést, ha valakinek bántó volt a megfogalmazásom, de én így gondolom!!! A halál, lehet drámai, de akkor sem tragédia. Persze ehhez a témához többet kellene írni, hogy érthető legyek. Neki most úgy tűnik megoldás, hogy kiírja magából, aki olvassa az már az ő ügye...

    VálaszTörlés
  10. Én sírtam, mikor olvastam. Belegondoltam az ő és a saját életünkbe. Továbbra is olvasni fogom, mert tényleg lehet belőle tanulni, és talán az ő lelküknek is könnyebb, ha tudják, hogy meghallgatjuk őket. A bánatról sokat kell beszélni, hogy enyhüljön... Nem is tudok most többet írni...

    VálaszTörlés
  11. Valóban minden megváltozhat a pillanat törtrésze alatt. Néhány éve a mi családunkban is hasonló tragédia történt, elment egy 17 éves életvidám, egészséges kislány. Megérteni nem lehet. Az ittmaradtaknak szükségük van a figyelemre, SZERETETRE és törődésre...

    VálaszTörlés
  12. Katbo, már miért ne olvasnám a blogodat? Egy ideje sok kézimunkás, alkotós blogot olvasok, így a tiédet is. Én nem vagyok valami különleges ember, csak egy lány. Na jó, egy nő :) Pont olyan olvasó vagyok, mint a többiek.
    Colette, értem mire gondolsz, valahogy így gondolom én is. Kedden többször eszembe jutott, hogy olyan ez, mintha elváltunk volna, és ők ketten, Floresszel elutaztak volna messzire, ahol nem tarthatom velük a kapcsolatot. Aztán kiderült, hogy ennél jobb a helyzet, mert nagyon is kapcsolatban vagyunk.
    Amúgy a nevem Merci, a pranté csak a blog neve :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elmondod a véleményedet!

Népszerű bejegyzések