Bár úgy tűnhet, hogy eltűntem, elutaztam, pihenek, lógatom a lábam, de neeeeeem, dolgozom!!!!
A festőnövénnyel festett fonalaimat gombolyítom felfele.
Jóideig sikerült magam lebeszélni a gombolyagkészítőről, amit Zsunál lehet megrendelni, de hála az égnek gyengének bizonyultam, és tavaly év vége felé rendeltem egyet. Január elején meg is érkezett, és a napokban végre ki is tudtam próbálni.
Már régen nem örültem ennyire valaminek.
Hihetetlen nagy segítség a gombolyításban:
Na és a motollám!!!
Az is megér egy misét!
A nyári nagykörűi "Nagy befőzésen" a vége felé benéztem a szeretetsátorba, ahol a templom javára lehetett, a mások által már értéktelennek tűnő tárgyakat "megvásárolni".
Ott találtam rá erre a motollára, amiről "szerencsére" senki nem tudta, hogy mire való, azt gondolták, hogy talán asztali konyharuha szárító. Nekem hatalmasat dobbant a szívem, mikor megláttam. "hát itt vagy!!!!!".
( ha jól megnézitek a szeretetsátor fotóját / 7. kép/ látszik is a kinyitott motolla az asztalon)
Ő is most debütált! Osztatlan sikert arattak mindketten!!!!
A fonalakat hamarosan felteszem a MESKA-ra.


7 megjegyzés:
nekem ugyan nincs,de Bucival rengeteget gombolyítottunk fel,profi, gyors és csodaszép gombolyagokat készít! a fonalakra pedig kíváncsi vagyok :)
Nekem is hasonló "szerkentyűm" van, csak motollám nincs hozzá :( A tiéd tényleg nagyon szépséges, és milyen jó állapotban van. És persze szépek a fonalak is!
A legjobb helyre került a motolla!♥
Köszönöm! Most már majd felismerek egy motollát, ha látok! :) Csoda szépek a fonalak.
Gratulálok! (mindkét szerzeményhez)
Olyan szépek ilyenformán feltekerve, olyan egységes. Szépen katonásan sorakoznak, jó ránézni. (szeretem a rendet, na - mit lehet tenni?!:))
Sok szép fonalat kívánok a gombolyításhoz!
Férjem nagymamájától vagy húsz éve örököltem egy ilyen motollát, a sok költözködés közepette valahol elbújt, már jó ideje nincs meg. Pedig nagyon kéne most nekem is.
A fonalakra én is kíváncsi vagyok.
Jó munkát!
Zaza, igen, hihetetlen gyorsan végez 10 dkg fonallal!
Szilvi, motolla nélkül gondolom valamivel nehézkesebb a használata.
Mammka, köszi! :o)
Ezkriszti, örülök!!!! : )
eSti, igen,az én lelkemet is gyönyörködteti a látványuk.
Adri, jaj, ez elég bosszantó.
Megjegyzés küldése