Borús vasárnap...

Tavaly élettel telibbnek tűnt a veteményünk. A fény is rengeteget számít, tudom, de az idén nem nőnek úgy a növényeink.
Iszonyatos gazos kert fogadott, egész szombatod kapáltam, gazoltam, talán mostmár a csenevész kis répák is fellélegezhetnek.

Ez itten két sor krumpli:




Az idén viszont nagyon szép paradicsompalántákat sikerült nevelnünk. Ezen a képen mondjuk nem mutatnak valami jól, de igazán erős, stramm palánták lettek. Nem úgy, mint a paprika.... A kép bal oldalán középtájt. 
Azóta sem találom, hogy hol, de régebben azt olvastam, hogy  paprika és a paradicsom nem igazán jó szomszédok. 
Mivel nem sikert ezt hitelt érdemlően alátámasztanom, az idén egymás mellé kerültek. (legalább most majd magunk is tapasztaljuk az eredményt)


Na itt azért látszik, hogy szép erős tövek:



Spenót is foghíjasan kelt, itt nem kapáltam, mert tömegesen jönnek a tavaly lepottyant paradicsomok utódai.
A fokhagyma is elég gyengus.


Saláta, retek, kapor. A salátákat a fotózás után szétpalántáztam. A ki nem keltek helyére raktam a sűrűjéből. A saláta ezt szokta bírni.



Egy kép a kisebbik veteményről. (a nagyobbikból fotózva)




És ez itt a jövő : ) !!!!
12 tő levendula!
Új telepítés!




A fekete csövek is az idei év újszülöttjei. Öntözőrendszerünk lett! Mióta megvan, szép rendszeresen esik!!!
Na nem baj, inkább essen...


Megjegyzések

  1. Nagyon szép a veteményesetek. A paradicsommagokat mikor ültetted el, hogy ilyen szépek lettek? (Csak azért mert úgy hallottam már januárban el kell ültetni a cserepekben, nekem viszont ez korainak tűnik. Mire kiültetésre kerülnek a kertbe, olyan csenevészek lesznek, talán a tápanyaghiánytól)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A paradicsommagokat március 8.-a körül raktuk földbe.
      A januári időpont a szabadföldbe szántaknak korai, de ha melegházba, fűtött fóliába tudod rakni, akkor az az időpont a megfelelő.

      Törlés
  2. Красота!!!! Желаю хороших урожаев!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, majd jövőre megpróbálom márciusban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az egy jó időszak. Sok sikert hozzá!!!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elmondod a véleményedet!

Népszerű bejegyzések