Birsalmasajt

 

Az őszi iskolai vásáron Katica vett magának a markában szorongatott aprópénzből egy kis birsalmasajtot.
Nem nagyon evett korábban, mert én úgy tudtam, hogy ennek a finomságnak az elkészítése nagyon macerás.
Nagyon ízlett Katicának,  ezért elhatároztam, hogy a kertünkben termett néhány birsalmából elkészítem életem első birsalmasajtját.
Rákerestem a világhálón, és láss csodát...
Az első recept amibe botlottam, egyáltalán nem tűnt bonyolultnak.

Ime:

A birsalmákat körömkefével megsikáljuk, kivágjuk a rossz részeket.
Feltesszük annyi vízbe főni, amennyi ellepi. 30 percig főzzük.

Mikor megfőtt, meghámozzuk, kivesszük a magházat és összeturmixoljuk.
A kapott pépet lemérjük, és minden kiló gyümölcshöz 70 dkg cukrot adunk.
Legalább negyed órát lassú tűzön rotyogtatjuk.
Teszünk bele még egy kanál citromlevet, illetve tetszés szerint egy kis fahéjat.

Lehetne bele tenni diót is, de ezt Katica nem szerette volna. Amennyiben Ti szeretnétek bele diót is tenni, akkor azt a vége előtt 10 perccel bele kell dobni a rotyogó pépbe, hogy megpuhuljon.

Én szilikonformába öntögettem őket, ennek hiányában fóliával  kibélelt formába öntjük.
24 óra után kivettem a formából és most szikkadnak a szekrény tetején.
/napról-napra egyre kevesebb : ) /

Próbáljátok ki Ti is!
Amennyiben van jobb receptetek, szívesen fogadom.

Megjegyzések

  1. Kedves Réka!
    Mindig élvezettel olvasom a blogodat, imádom a stílusodat :o)
    Nagyon jó ez az ötlet, illik a Halloween- tökfejekhez a birsalmasajt.
    Én évek óta készítek birsalmasajtot, de csak az idén találtam ki, hogy szilikonformába öntöm.
    Mini kuglófformát használtam, annak lyukas a közepe, így még gyorsabban tud száradni.
    Régebben mindig át is passzíroztam a birspépet, idén már én is csak turmixoltam, de még nyersen vágtam ki a magházat és teljesen felkockáztam az almákat, így kevesebb víz is ellepi őket (egyszerre 4 kg fér a fazekamba így). Csak 60 dkg cukrot használok kilónként, szerintem így is elég édes és ugyanúgy eláll.
    Nem mondom, hogy ez jobb recept, de gondoltam leírom, mert nekem jól bevált.
    Már alig várom a következő bejegyzésedet :o)
    Üdvözlettel,
    Eszter

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszter!
    Köszönöm szépen a tanácsaidat. A cukrot én is csökkenteni fogom a jövőben, mert túl édes lett.
    Örülök, hogy szereted olvasni az írásaimat, remélem a jövőben sem okozok Neked csalódást. : )
    szia, R.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Biztos nem fogsz, a sütőtökös szappanjaid is nagyon csábítóak :o) A jövő héten én is szeretnék készíteni, arra gondoltam, hogy körömvirággal fogom párosítani. A birsalmasajtra visszatérve, még hozzátenném, hogy én 1 kg péphez 1 citrom levét szoktam tenni és szerintem így a legfinomabb.
    Ó, ha én csak feleannyira tudnék varrni, mint te!...
    Minden jót, Eszter

    VálaszTörlés
  4. Szia Réka!
    Nagyon kedvesek a kis sütőtök-sajtok :) Kedvet csináltál a birsalmasajt elkészítéséhez, pedig ez eddig velem még nem fordult elő, valahogy én is túl komplikáltnak gondoltam. Ráadásul csavarni szeretnék még egyet a dolgon, kisebb szilikonformákba fogom öneteni őket, bonbonméretűekbe, így (ha addig a család fel nem falja) karácsonyi ajándéknak is jók lehetnek. Valakinél olyat is láttam a neten, hogy a falatnyi birsalmasajtokat még étcsokival is leöntötte picit, na az már végképp a dőzs :)
    Nagyon szépek a fotók is - hol vetted ezeket a helyes kis sütőtök-forma szilikonokat?
    Köszi az ihletet, minden jót,
    Kriszta

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elmondod a véleményedet!

Népszerű bejegyzések