Karácsonyi ablakpárkány


Advent első vasárnapján (szigorúan tartom ezt a dátumot) benépesedik a konyha nagy ablakpárkánya.


Ezek a kis figurák, díszek nagyrészt december 6-án visszakerülnek a dobozba, mert csak a Mikulás várás időszakában kapnak helyet az ablakban.


Az első 3 kis Mikulásunkat még 1996 decemberében vettem a Moszkva térnél. Emlékszem a kis bolt illatára. Ezek, és a többi kis tárgy is kibírt  három kisgyereket, és sok-sok macskát. 
Jó lenne, ha ez így is maradna, és ha az unokáim is olyan szemekkel nézhetnék majd, mint ahogy még Katica tudja, mikor meglátja.


Ezt a tevékenységet egyedül szeretem és szoktam is csinálni. Nem szeretem, ha bárki látja a káoszt, amíg a dolgok a helyükre nem kerülnek. 
Szerencsére ez az elmúlt vasárnap is sikerült.



És vannak tárgyak, amik velünk maradnak év végéig, mint pl. az adventi fény,


vagy egészen a tél végéig, mint a mécsesek, gyertyák, a szarvasok, 





Ha hasznosnak találtad a bejegyzésemet, kérlek oszd meg a facebookon az ismerőseiddel.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések